A világ sok milliónyi legyártott fegyver sok ezernyi változatát ismerhette meg az idők során, de csak egy maroknyi vált közülük legendássá, vagy szimbólummá. A vállfegyverek esetében ilyen volt a Brown Bess, a Winchester alsókaros puska, vagy a Mauser M98. A modern időkben két olyan hadipuska van, mely egymással versenghet a legjellegzetesebb, vagy a hírekben legtöbbet szereplő fegyver címéért. Az egyik a Kalasnyikov- a másik az M-16 gépkarabély-család.

Minkét fegyver a jelképpé vált a vasfüggöny egyik oldalának védelmezőjeként, és idővel gerilla és terroristacsoportok emblémáiban is megjelent világszerte. Az alábbi írás az AR-15/M-16 önműködő puskacsalád kifejlődéséről és egy módosított polgári kivitelről szól.

Eugene Stoner újszerű megoldásai


Az M-16 kifejlesztésének története elválaszthatatlanul összekapcsolódik a rendkívül tehetséges Eugene Stoner (1922-1997) fegyvertervező nevével. Természetesen maradtak ellentmondások azzal kapcsolatban, hogy egyes részletmegoldásokért pontosan ki a felelős, de a fejlesztés általános irányvonala nyilvánvaló.

Az M-16 elődje egy polgári kereskedelmi forgalomba is került fegyver, az AR-10, melyet még az eredeti Armalite Corporation készített az 1950-es években. (Ez - a maga idején - radikálisan új és elegáns öntöltő puska ma ismét gyártásban van az újjáalapított Armalite Company termékei közt.) Az eredeti fegyver a 7,62x51 NATO lőszerre volt tervezve, és fegyvertörténeti jelentőségét az adja, hogy nagyon sok műanyag, illetve öntött és lemezből préselt alkatrészt tartalmazott. További fontos jellemzője volt, hogy felépítése okán a hátralökést teljesen egyenes vonalban adta át a vállnak. Üzletileg azonban az AR-10 sosem volt sikeres. Ezt némelyek azzal magyarázzák, hogy a katonai piacon a 7,62x51 puskalőszer sorozatlövés közbeni uralhatatlansága és - az AK-val szemben - 30 helyett csak 20 darabos tár volt a vétkes.

Kisebb kaliberű lőszer

Néhány évvel később megalkottak egy 5,56 mm-es "wildcat" (házilagosan, meglévő lőszerből kifejlesztett) töltényt, és úgy döntött a fegyvergyártó cég, hogy lekicsinyíti ehhez az AR-10-et és ezzel nevez a US Army hadipuska pályázatán.

Mai napig vita tárgya, hogy helyes volt-e áttérni a nagyon gyors, kiskaliberű .223 Rem lőszerre, hiszen sokan állítják, hogy a 7,62x51 sokkal "halálosabb" töltény. Ez kétségkívül így van, azonban ez is lehetett az áttérés egyik indoka. Több hadtörténész ezt a döntést stratégiai indokokkal magyarázza. Az 5,56x45 esetében nemcsak, hogy az adott katona ugyanazon tömeg mellett sokkal több lőszert tud magával vinni, de nagyobb a valószínűsége annak, hogy a kisebb lőszer inkább okoz sérülést, mint halált. Háborús időben pedig az lehet a kívánatos, hogy a sebesült katona szállítása, ápolása másik kettőt-hármat is lekössön. A halott katona csak hever, és nem köti le társait.

A teljes igazság az áttérési döntés mögött persze nem ismert. Igaz, hogy a nagyobb lőtávolságú, és növényzeten áthatolva nagyobb ballisztikai stabilitású 7,62x51 lőszer kedvezőbb tulajdonságokkal bír. Azonban az újabb 5,56x45 lőszerek, lövedékek (pl.: SS109) és huzagemelkedések nagyon hatékonnyá tehetik a fegyvert, illetve a magas lövedéksebesség (800 m/s becsapódási sebesség felett - a szerk.) kis lőtávolságon hidrodinamikai sokkot okozhat, és gyakran megfigyelt jelenség, hogy a lövedék bukdácsol a sebcsatornában.

Lassú, de biztos siker

Mielőtt az USA hadereje elfogadta volna rendszeresítésre az új fegyvert, az megjelent a nemzetközi fegyverpiacon is. Az egyik első vásárló az Egyesült Királyság volt, ahol 10 ezer fegyvert vásároltak, az USA-t megelőzve. (Mai napig a brit SAS elit egységek az M-16-ot preferálják a hazai tervezésű, de alkalmatlan SA-80 helyett.)

Az USA hadereje nagyon lassan fogadta el az új fegyvert. Az első hivatalos rendszeresítés mindössze 8000 darab volt, a légierő részére 1961 végén. A következő a Vietnami Köztársaság volt, ahol felismerték, hogy az M-16 kis tömege milyen előnyös az olyan kistermetű katonák, mint a vietnamiak esetében. Végül a US Army rendelt 85 000 példányt 1963-ban, miután a fegyvert átkeresztelték az M-16 névre. Nem sokkal ezután az Armalite átadta a gyártási jogokat a Colt Manufacturing Company-nak, mely az M-16-osok legnagyobb hadiszállítójává vált. (Az utóbbi másfél évtizedben az USA fegyveres erői részére készülő példányok többségét az FN USA-beli leányvállalata gyártja. - a szerk.)

Fő változatok


Az alap M-16 önműködő puskát 1966-ban követte az M-16A1, melyet egy, a zárat előretoló segédgombbal (forward assist button) láttak el a nem megfelelő csőretöltésből eredő akadályok leküzdése érdekében. Az 1985-ben megjelent M-16A2 erősebb, és az SS109/M885-tel is nagyobb lövedékstabilitást elérő, új huzagemelkedésű (1-12" helyett 1-7") csövet kapott. Ezen a fegyveren módosult az előágy és a pisztolymarkolat alakja is, illetve nagyon fontos, hogy a sorozatlövés üzemmódot megszüntetve, csak 3-lövéses kötött sorozatot tud lőni a fegyver (a katonák felesleges lőszerpocséklásának megakadályozása végett).
Manapság leggyakrabban a TV-híradókban a legfrissebb, M4 jelű karabélyváltozatot láthatjuk az amerikai katonák kezében, melynek csöve csak 14,5 hüvelyk hosszúságú, tusatalpa pedig betolható hordhelyzetben (ezt a fegyvert a CAR-15 karabélyváltozat alapján fejlesztették ki). Az 1994-ben rendszeresített gépkarabély M4A1 változata levehető hordfoggantyút kapott, melynek helyére különféle irányzőeszközök (lézer, éjellátó stb.) szerelhető fel. Ez, csakúgy, mint az M16A3, ismét képes a hosszú sorozatok lövésére is. Az ezekhez hasonló, szintén levehető hordfoggantyús M16A4 pedig csak a 3-as sorozatot tudja. Az M16 ezen frissebb változatait a Colt és a Bushmaster gyártja. Ugyancsak fontos variáns az M203 40 mm-es egylövetű gránátvetővel ellátott kivitel is, melyet már a Vietnami háborúban is használtak az alegységek tűzerejének megnövelésére.

Nincs gázdugattyúja

Szerkezetét tekintve az M-16 érdekes fegyver. Forgó zárfejes, gázelvételes, reteszelt záras önműködő fegyver, azonban a hagyományos gázdugattyús megoldás helyett itt direkt gázelvételt alkalmaztak. Az előágy alatt futó vékony csövön keresztül, a célgömbszerkezet alól vezetik el a csőből a gáznyomást, egyenesen a zárvezető elé, mely hátrafele mozgásával kifordítja, kireteszeli a zárfejet. A zárszerkezet hátramozgását és helyretolását a tusában elhelyezkedő helyretoló rugó és vezetőrúdja szabályozza.

Az eredeti hadiváltozatok egyes és sorozatlövésre voltak alkalmasak, mely helyett a megrendelő igénye szerint egy mechanikus alkatrész beépítésével a 3-lövéses kötött sorozatra korlátozás is lehetséges. A kezelőszervek jól elhelyezettek és igen jól kezelhetőek. A zárfoggantyú középen, a tok tetejének hátuljánál a nézőke alatt kapott helyet, ez a T-alakú karocska mindkét kézzel - jobb- és balkezes lövő által is - jól kezelhető. A tárkioldó mutatóujjal, a pisztolymarkolaton való fogásváltás nélkül aktiválható. A tár kiürülésekor a zár hátul marad, így a tárcsere utáni csőretöltés gyorsan végrehajtható a zárakasztó megnyomásával. A fegyver eredetileg 20 darabos szekrénytárból adogatott, de manapság a 30-as ívtár tekinthető szinte univerzálisnak. Ez leggyakrabban alumíniumból készül, de előfordul műanyagtestű is (Israeli Defense Force).

Kezdeti problémák

Az M-16-nak nem kellett sokat várnia az élesben tesztelésre. Csaknem rögtön a rendszeresítés után bevetették a Vietnami Háborúban. Itt derült ki, hogy az új fegyver néhány igen komoly "betegségben" szenved. Ezek a harctéren fokozott elkoszolódásban és sorozatos elakadásban nyilvánultak meg. Nemsokára egy kongresszusi vizsgálóbizottság foglalkozott a kérdéssel, és két fontos hibaokra derítettek fényt.

Az első, hogy a sorállományú katonák elmulasztották a szükséges tisztítást (ez részben a gyártó hibája volt, hiszen az első sorozatokhoz nem készült tisztítókészlet!), az elkoszolódás pedig a különleges direkt gázelvételes rendszer működése szempontjából kritikus volt. A második ok, hogy a hadsereg egyik fontos lőszerszállítója ekkor állt át egy újfajta lőporra (ball powder), melynél mészkőport alkalmaztak savmegkötőként az élettartam meghosszabbítására. Ez pedig különösen koszosan égő lőpor volt, mely ragadós maradványokat hagyott a csőben, ez összeállva a korommal gyakorlatilag "összeragasztotta" a fegyver alkatrészeit.

Miután a lőszert kicserélték, és a tisztítást megfelelően oktatták az új katonáknak, az M-16 kezdte megmutatni valódi értékeit. A fegyver pontosnak, könnyűnek, és igen kis hátrarúgásúnak bizonyult, mely faktorok igen fontosak a dzsungel-környezetben harcoló modern katona számára.

Részleges szétszerelés


Az M-16-ot relatíve egyszerű szétszerelni, nincs különleges szerszámra szükség ehhez. Először egy éleslőszer lövedékcsúcsával ki kell tolni ütközésig a tok alsó részének szétszedő tengelyét. Ez lehetővé teszi, hogy a komplett cső-tokfelsőrészt lehajthassuk az alsórészről, úgy, mint egy FN FAL-nál, vagy egy duplacsövű sörétesnél tennénk. Ezután a felhúzókart és a zárvezetőt kell egyszerre kihúzni a tokból, és kettészedésük után az üreges tusában levő tisztítókészlettel kipucolni őket és a csövet. További - nem rutinszerű - karbantartáshoz történő teljes szétszedéshez célszerű a hivatalos US Marines M-16/M-4 fegyermesteri kézikönyvet használni.

Tuningfegyver

A cikkben illusztrációként is szereplő egyedi fegyver jó példa arra, hogy milyen kiterjedt az USA-ban az AR-15 alkatrészpiac. Manapság az amerikai vásárló legalább féltucat AR-15 gyártó közül választhat, akik egyébként a szövetségi fegyveres szervezetek rendszeres szállítói is. Ezeken kívül számtalan egyéb cég gyárt alkatrészeket és készleteket, melyek segítségével mindenki maga építheti meg a saját fegyverét.

Érdemes megjegyezni, hogy az USA-ban csak a lőfegyver tokja (illetve az AR-15 esetében annak alsó része) minősül fődarabnak, és csak ezen van gyártási szám is, csak ez kerül regisztrációra. Minden más alkatrészt teljesen szabadon, ellenőrzésmentesen lehet rendelni, akár postai úton is.
A tesztfegyvert a szerző építette egy DPMS tokra, mely cég komplett AR-15-ösöket is készít. A tokhoz egy készlet lett megrendelve, mely egy 11,5 hüvelykes hosszúságú, vastag "szubkarabély" csövet, és egy lapos tetejű tokot tartalmazott. Erre a szükségtelen irányzóvonal-magasítás nélkül lehet felszerelni a távcsövet. Ezután egy olyan betolható tusa lett felszerelve, mint amilyent a CAR-15-öseieken alkalmaztak a SEALS és egyéb speciális alakulatok Vietnamban. Végül pedig egy rövidített pisztolymarkolatot rendeltem egy specialistától. Ez a markolat egy olyan modellen alapszik, mellyel kísérleteztek az amerikai légierő pilótáinak személyi fegyvereinek esetében.

Ezután a fegyver belső részei kerültek helyükre, és a fődarabokat kellett csak összeszerelni az említett fegyvermesteri kézikönyv alapján. Hasonlóan, mint egy LEGO-játék esetében, a fegyvert könnyű volt összeépíteni, és semmilyen speciális szerszámra nem volt szükség, mivel a cső már be volt szerelve a tokba. Az eredmény egy nagyon kompakt, pontos és könnyű fegyver, hasonló a modern M4-hez, de még annál is kisebb. Az öntöltő puska leginkább azokra az 5,56x45-ös karabélyokra hasonlít, melyeket egyre több USA-beli rendvédelmi szerv alkalmaz, mint első számú behatoló fegyvert (entry gun). A tesztfegyver használata, kezelése igen ösztönös, és a rövid cső ellenére jól kontrollálható, hiszen az eredeti lángrejtő kiválóan működik. A teljes projekt költsége mintegy 650 USA dollár, és 90 perc szerelési idő volt.

Referenciamunka


Megállapítható tehát, hogy az AR-15/M-16 fegyverek életében - mint minden család esetében - voltak nehéz pillanatok. Azonban az kétségtelen, hogy a világ nyugati felében ez vált a vezető hadifegyverré, hiszen az USA-n kívül még számos ország állította hadrendbe. Ma M-16-osok milliói szolgálnak szerte a világon Boszniától Afganisztánig, és ez vált azzá a fegyverré, melyhez minden más 5,56x45 mm-es hadipuskát mérnek. Ha a kiskaliberű lőszert kell használni, az M-16 egy jó, és olcsó választás.


Technikai adatok

M-16, M-16A1
Kaliber: 5,56x45 (M193)
hossz:986 mm
csőhossz:
Üres tömeg: 2,89 kg

M-16A2, M-16A3, M-16A4
Kaliber: 5,56x45 (M855)
hossz:1000 mm
csőhossz:
Üres tömeg: 3,77 kg
M-4, M-4A1

Kaliber: 5,56x45 (M855)
hossz (betolt válltámasszal):780 mm
hossz (nyitott válltámasszal): 861 mm
csőhossz:
Üres tömeg: 3,32 kg